Bemutatkozás

Fejes Zsolt, magyar-történelem tanár, könyvkiadó, keresztény-nemzeti szellemiségű vállalkozó, amatőr történész és előadóművész vagyok. „A jó könyv szolgálat.” Szólt Szíjj Rezső Tanár Úr intelme a Károli Gáspár Református Egyetemen. Tanácsait megfogadtam, s már a következő évben, mint annak idején Püski Sándor bácsi az egyemen meghatározott időben folyosói asztalokon értékesítettem diáktársaimnak kötelező tankönyveket, jegyzeteket. Segítettem egyetemi jegyzetek, verseskötetek megszületését is. Az azóta eltelt 30 évben gyarapítottam, csiszoltam tudásomat, igyekeztem minél többet tenni a véráztatta gyönyörű Magyarországért. Történelemkönyveket szerkesztettem, illetve adtam ki. Verses kiadványt, Rongyos Gárdáról szóló könyveket, fejfanaptárt. Úgy érzem, hogy joggal mondhatom, hogy a jó könyvek terjesztésére tettem fel életem egy jelentős részét. Baross utca 48 szám alatt belvárosban a József körút és a Kálvin tér között 18 évvel ezelőtt alapítottam saját tulajdonú könyvesboltomat, s már akkor igyekeztem, hogy egy szellemi műhely is kinőjön a könyvesbolt látogatóinak holdudvarából. Bízvást elmondhatom ez mára már sikerült, mivel minden évben számtalan rendezvénnyel emlékezünk meg történelmünk nagyjairól.

Rendezvények végén szeretetvendégséggel, illetve vacsorával kedveskedek az egybegyűlteknek. Mivel a könyvesboltom mögött lakom, ezért a nyitvatartási időt is rugalmasan kezelem (hétvégék, esték, ünnepek közötti időszakok) előzetes megbeszélés szerint. Gyakorta járok rendezvényekre is, illetve én magam is szívesen tartok Kárpát-medence területén belül ismeretterjesztő történelmi előadásokat. Nagy hobbim a vőfélykedés, minden ami szép, felemelő, humoros és hagyományt ápoló maradt a tárházamban, a lealacsonyító, gúnyolódó profán kifejezéseket, játékokat azonban száműztem eszköztáramból.

Könyvesboltom bár nem pláza nagyságú, megtalálható benne a filozófiától a szépirodalmon, magyar őstörténeti könyveken keresztül szabadkőművesség rejtelméig bármi (Wass Albert, Somogyváry Gyula, Tormay Cécile, Szabó Dezső, Herceg Ferenc, Nyírő József, Bogár László, Alexander Dugin, Raffay Ernő, Borvendei Zsuzsa, Thierry Baudet, Obrusánszky Borbála, Aradi Éva, Papp Gábor, Vetési Zoltán) a teljesség igénye nélkül.

Fontosnak tartom, hogy elérhető áron juttassam el vásárlóimnak mind az egyetemi szakkönyveket, mind a nemzeti irodalmat.

Webáruház készítés